|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Jancsó Adrienne 2000. augusztus 28.Aug. 26-27-én Kolozsváron emlékeztek Reményik Sándor költőre, születésének 110. évfordulója alkalmából. Az ünnepségre a millennium jegyében gyűlt össze számos erdélyi és magyarországi közéleti személyiség. ″Egy lángot adok, ápold, add tovább...″ címmel tartották meg a hétvégi rendezvényeket. Dávid Gyula, a tudományos ülésszak házigazdájaként mondta el bevezetőjét. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke értékelte a költő életművét. Reményik Sándor ″elutasította az igazságtalan trianoni rendezést, s egyszerűen nem tudta elfogadni, hogy szülőföldje, szeretett városa, Kolozsvár és a közel kétmillió erdélyi magyar egy közönyös nagyhatalmi döntés következtében egyik napról a másikra idegen és vele szemben ellenségesen viselkedő, erőszakos elnemzetietlenítésére és beolvasztására törekvő kormányzat uralma alá kerül.″ Ezért még idézni sem volt szabad a két kis kötetre rúgó Végvári-verseket. Hamarosan változott a költő hangneme, és a Végvári-versek harciassága helyett a ″vallásos hitben, az evangéliumi testvériség gondolatában keresi a jóvátételt″. Bertha Zoltán, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem tanára szintén Reményik vallásos verseiről tartott előadást. Kántor Lajos Malomkövek közt - álmok szőnyegén című előadásában Reményiket, a szerelmes embert mutatta be, aki két asszony iránti érzelmeivel vívódott haláláig. Ferencz Árpád fiatal lelkipásztor előadása Teológiai széljegyzetek Reményik kereszténységének margójára lelkészi megközelítését adta a Reményik-lírának. Az előadásokkal párhuzamosan tartották meg a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány által szervezett versmondó versenyt hazai és magyarországi résztvevőkkel, majd megnyílt a Reményik Sándor Galériában a gyermekrajz-kiállítás, a rajzok eredeti megközelítését nyújtották a Reményik-verseknek. Hantz Lám Irén a költő életéről készült fényképkiállításon vezetette végig a közönséget. Másnap kezdődtek a Reményik-ünnepség egyházi rendezvényei a főtéri evangélikus templomban, ahol Jancsó Adrienne bensőséges hangulatú Reményik-versműsora hangzott el, majd Dávid Gyula Reményik Sándor-emlékdíjakat adott át. Díjat kapott a Szegeden letelepedett Sövényházi Sándor Judit, akinek induló költői pályáját annak idején Reményik igazgatta, Jancsó Adrienne előadóművész, és a Reményik-emlékplakett megalkotója, Gergely István. Ezután ünnepélyes leleplezték az evangélikus templom udvarán Vágó Gábor Reményik-mellszobrát, amelyen részt vett többek között Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter, Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Kolozs megyei parlamenti képviselők és számos más közéleti személyiség. A résztvevők megkoszorúzták Reményik síremlékét a Házsongárdi temetőben. A délutáni egyházi ünnepség dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek igehirdetésével kezdődött. /Makkay József: 110 éve született Reményik Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./2001. április 6.A történelmi Kolozsvár versben és képben címmel nyílt meg Budapesten, a Vármegye Szalonban Botár Edit könyvbemutatóval egybekötött akvarellkiállítása. A megnyitón Jancsó Adrienne Kossuth-díjas előadóművésznő azokat a verseket adta elő, amelyek a könyvből kimaradtak. A kiállításon Botár Editnek a kolozsvári Glória Nyomdában készült kötete is megvásárolható. /A történelmi Kolozsvár versben és képben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 6./2002. január 15.Megjelent Mátyus András székelyudvarhelyi orvos Hittel, tollal, szívvel című könyve, a Kis-Küküllő völgye sorozat újabb kötete. A könyv a 92 éves pap-tanár, monográfus Péterfy Lászlóról szól, akiről Egyed Ákos azt írta, hogy "egyház-, falutörténet sajátos ötvözetében mutatja be sikeresen Balavásár, Bonyha, Héderfája, Gyulakuta, Kend, Kibéd, Nyárádselye, Siklód történeti múltját." Péterfy László élete tartalmas és gazdag, életútja a nyárádselyei parókiától Nagyenyed, Marosvásárhely kollégiumai és a kolozsvári református teológia, az egyetem bölcsészkara után falvak és gyülekezetek során át vezet a mai kiskendi házig, íróasztaláig, amely mellett 1974-es nyugdíjaztatásától is még oly sok munkás órát töltött - munkáinak megjelenése, kiadása legcsekélyebb reménye nélkül. Ugyanis csak 1989 után nyílt lehetőség monográfiáinak kinyomtatására. Péterfy László egyik fia, László jó nevű szobrász Budapesten. A szobrász Péterfy László Jékely-lányt vett feleségül. Jékely Zoltán Áprily Lajos fia volt. Az ő felesége (özvegye) nem más, mint Jancsó Adrienne szavalóművész. /B.D. [Bölöni Domokos]: Jékely Zoltán apatársa. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 15./2002. június 1.Tizenegyedik alkalommal került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), a Korunk Stúdió, valamint az Anyanyelvi Konferencia által szervezett Szabédi-napok című rendezvénysorozatra Kolozsváron. Az ünnepélyes megnyitón a három társszervező részéről köszöntőt mondott Kántor Lajos, Pomogáts Béla és Kötő József. Kötő József kifejtette: 1992 óta a Szabédi-napok fontos fórummá nőtte ki magát, ahol intézményes jelleggel meg tudjuk beszélni a magunk dolgait. Máj. 31-én bemutattak két új kötetet, a magyarországi Nap Kiadónál megjelent Áprily Lajos és Jékely Zoltán-monográfiát. Előbbit Pomogáts Béla, utóbbit pedig Lator László szerkesztette. Pomogáts elmondta: ezzel a kötettel az erdélyiséget szerette volna megidézni. A rendezvény díszvendége, Jancsó Adrienne előadóművész, Jékely Zoltán felesége tolmácsolásában elhangzott néhány vers apa és fia műveiből. Ezután a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Szabédi László sírját. Emlékező beszédet mondott Fodor Sándor író. /Köllő Katalin: Könyvbemutató és koszorúzás a Szabédi-napokon. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 1./2006. január 24.Életének 85. évében elhunyt Jancsó Adrienne Kossuth-díjas előadóművész. Jancsó Adrienne 1921-ben Marosújváron született, 1941-től előadóművészként dolgozott. 1944 és 1947 között Kolozsvárott a Nemzeti Színház, illetve a Magyar Színház tagja. 1947-ben áttelepült Magyarországra, vidéki teátrumok, később a budapesti Madách Színház tagja. 1955-től újra pódiumművészként dolgozott, versmondó, balladaelőadó volt. 1963 és 1978 között az Irodalmi Színpad, illetve a Radnóti Miklós Színpad színészeként dolgozott, 1985-től 1990-ig a Vers és dal a Várban estek szervezője volt. 1991-ben megkapta a Magyar Művészetért Alapítvány díját, 1995-ben Kossuth-díjjal, 1996-ban Magyar Örökség-díjjal, 2004-ben Hazám díjjal ismerték el tevékenységét. /Elhunyt Jancsó Adrienne. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 24./2012. június 9.„Ezen a napon a könyvírás is menjen ki az utcára, ingujjban”Kolozsvári Ünnepi Könyvhét a Mátyás király szülőháza előtti téren Több résztvevővel, tavalyhoz képest gazdagabb programmal jelentkezett idén a 2011-ben újraindult Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amelynek hivatalos megnyitójára tegnap este hat órakor került sor a Mátyás király szülőháza előtti téren. A vasárnapig tartó könyvünnepen kötetbemutatók, dedikálások, vetítések, táncprodukciók, koncertek, színházi- és bábelőadások zajlanak, a gyerekek számára pedig külön programokkal készültek. A Romániai Magyar Könyves Céh és az RMDSZ Főtitkársága által szervezett, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által támogatott négynapos rendezvény megnyitóján felszólalt H. Szabó Gyula, a könyves céh alelnöke, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia elnöke, és Benkő Samu művelődéstörténész. Az idei könyvhét meglepetése, hogy minden órában egy bizonyos standnál egy bizonyos könyvet nagyon olcsó áron vehetnek meg az érdeklődők, ezeket kell felkutatni a standoknál. „Minden okunk megvan rá, hogy bizakodjunk: gazdagabb, színesebb könyves napokat élünk át idén, királyaink szülőházainak árnyékában, védelmében”, mondta megnyitó beszédében H. Szabó Gyula, aki ezeket a könyves napokat azok emlékének ajánlotta, akik nem élhették meg a Kolozsvári Ünnepi Könyvhetek újraindulását, bár egész munkás életükben ezen is dolgoztak. – Azt kívánom, érezze magát otthon és nagyon jól minden kiadó, minden könyvkereskedő, nyomdász, és mindenki, aki valamit is mozdít a magyar könyv szolgálatában. És persze, érezze magát nagyon jól az olvasó is: minden erőfeszítésünk célpontja, és reméljük haszonélvezője – hangsúlyozta a Romániai Magyar Könyves Céh alelnökeként H. Szabó Gyula. Mint köztudott, a rendezvény nagy múltra tekint vissza, az első könyvhét ötletgazdája annak idején Supka Géza újságíró, művészettörténész volt, aki vásári jellegű, színes, mozgalmas sokadalomról álmodott, és így jellemezte: „Az évnek egyik napján […] könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában.” A megnyitón felszólalt Markó Béla költő, szenátor, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, aki az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia és a Communitas Alapítvány nevében köszöntötte az egybegyűlteket. – Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy mi magyarok inkább vagyunk kételkedők, mint bizonygatók, inkább vagyunk pontosan kérdezők, mint biztonsággal válaszolók. De jól leplezzük ezt a tulajdonságunkat – magyarázta beszédében, példaként kitérve szépirodalmi remekművekre, „amelyek szinte kivétel nélkül azt mutatják, hogy miután lélegzetállítóan végigvitték jobbnál jobb íróink a gondolatmenetet, egyszerre csak megijednek a pőre igazságtól, ami egyébként éppen hogy a műből következik. Ezért aztán rávarrják a tétován optimista végkifejletet a tragédiába, vagy legalábbis sötét depresszióba hajló műremekre”. – Ment-e könyvek által a világ elébb, kérdi Vörösmarty, és fulmináns indoklásából elég egyértelműen kiderül, hogy nem ment. Vagy nem úgy, ahogy mi gondoljuk. Műveltebb lett ugyan az emberiség, olvasottabb az olvasás által, hogy tautológiával éljek, de ennyi. Se jobb, se erkölcsösebb – fűzte hozzá. Mint mondta, ezek a remekművek porba sújtanak, semmi kiskaput nem hagynak az élni akarónak, aztán a végén mégis azt mondják, „hátha”, „mégis”, vagy „talán”, vagy „hinned kell valamiben”. – Erről szól az életünk. És erről szól a legjava irodalom is, erről szólnak a könyvek. Erről szól az a mindennapos közhely, hogy el fog tűnni a könyv, és hogy nem olvasnak a gyermekek, de a felnőttek sem. Sok igazság van ebben. Mégis azt hiszem, inkább arról kell beszélnünk, hogy másképpen olvasunk, másképpen és mást fogunk olvasni a jövőben. Változik a könyv, mint tárgy, de nem változik az olvasás lenyűgöző értelmetlensége, tehát az, hogy jobbak talán nem, de többek leszünk tőle – fejtette ki Markó. Véleménye szerint a nemzeti identitás egyenlő a kultúrával, egyenlő többek közt a könyvvel, az igazi, jól kérdező és jól válaszoló művekkel. Ennek megfelelően tehát segíteni kell az írónak, a könyvkiadónak és az olvasónak, hogy a könyv hozzáférhető legyen, „nem pedig siránkozni, hogy a számítógép odacsípte a becsukott könyvet az íróasztalon, és nem lehet kinyitni, illetve olyan drága, hogy nem lehet megvásárolni”. – Önkormányzatok, politikusok, felelős vezetők dolga, hogy ne így legyen, ne kelljen a konyhapénzből kikoplalni a jó könyvet. Kellene olyan állami mecenatúra, ami tényleg olcsóvá tenné a könyvet, és megkérdezhetnénk azt is, hol vannak azok a magánmecénások, akik csak az utókortól várnak hálát, senki mástól – hívta fel a figyelmet Markó Béla. Idén Benkő Samu művelődéstörténészt kérték fel, hogy a szakma részéről nyissa meg a könyvhetet, mint olyan embert, aki az elmúlt évtizedekben nagyon sokat tett az erdélyi magyar könyvkiadásért, a magyar könyvért. Benkő Samu, mivel, mint mondta, az előtte szóló Markó Béla beszédével tulajdonképpen felmentette a megnyitás kötelmétől, ezért inkább elmesélt két élményt az életéből, amely könyvünnephez kötődik. Kifejtette: harmadik gimnazistaként Marosvásárhelyen találkozott először ezzel a szóval, hogy könyvnap, ahol Móricz Zsigmond, Jékely Zoltán, valamint Jancsó Adrienne versmondása tette emlékezetessé az ottani könyvnapot. – Egy évvel később itt Kolozsváron, a Főtéren rendeztek könyvnapot, dedikáltak, akkor tudtam meg, hogy létezik dedikáció – jegyezte meg Benkő Samu. A művelődéstörténész felidézett egy másik eseményt is, nevezetesen az 1935-ös bukaresti könyvvásárt, amelyen először állítottak ki Bukarestben magyar könyveket. – Az Erdélyi Helikon és a Szépmíves Céh vitte el a könyveit, jeles román írók köszöntötték a könyvvásáron megjelent erdélyi írókat, Bánffy Miklóst, Kádár Imrét és Szemlér Ferencet – fűzte hozzá Benkő Samu, aki végül hasznos és kellemes időtöltést kívánt mindazoknak, akik ellátogatnak ezekben a napokban a Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standokhoz. Akárcsak tavaly, a Kolozsvár Társaság idén is átadta a Kolozsvár büszkesége elnevezésű kitüntetést. Mint Kántor Lajos irodalomtörténész, a társaság elnöke elmondta: ezt a címet olyan személynek adományozzák, aki sokat tett a magyar könyvért. Idén, rendhagyó módon két szakembert tüntettek ki, Benkő Samu művelődéstörténészt és Deák Ferenc grafikust, a Kriterion Kiadó egykori művészeti szerkesztőjét. Sajnos Deák Ferenc betegség miatt nem lehetett jelen. A kitüntetetteknek az oklevél mellett (amelynek szövegében ez áll: „A Kolozsvár Társaság az olvasók köszönetét és elismerését fejezi ki Benkő Samu művelődéstörténésznek/Deák Ferenc grafikusnak, művészeti szerkesztőnek, a város és Erdély nagy hagyományait folytató könyves embernek”) Kolozsvár bőrbe metszett címerét (Balázs László munkája) is átnyújtották. Haiku, a háromsoros pillanat A délután folyamán Markó Béla Boldog Sziszüphosz című haiku-kötetét ismerhették meg az érdeklődők a Sapientia EMTE Óváry termében; a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent kiadványról Demény Péter beszélgetett a szerzővel. A japán költészet egyik jellegzetes versformájáról szólva a keleti és az európai költészet közötti sajátos különbséget említette Markó: míg az európai szerzők a kozmoszban vélik felfedezni a teljességet, a keletiek, így a japánok is, a természet felé fordulnak, a cseresznye szirmában is képesek azt megtalálni; miközben az európaiak folyamatosan terjeszkednek, hódítani akarnak, a keletiek „szabott” térben keresik a teljességet. Ez a fajta kötöttség, a háromsoros, rendre 5, 7 és 5 szótagból álló versforma Markó tetszését is elnyerte, csakúgy, mint a 14 sorból álló szonettek „szerkesztési módja”. – A haiku és a szonett is emiatt izgalmas: nem akarom megváltoztatni, lerövidíteni vagy kiegészíteni, eleve az a kihívás, hogy az ember tud-e szabadon mozogni egy előre körülhatárolt térben – hangsúlyozta a költő. Háromsoros pillanatnak nevezte a haikut, amelynek voltaképpen nincs eleje és vége – lásd a címadó költeményt: „lépked lefelé / ez az ő ideje s nem / az isteneké” –, s amelynek két szerzője van: aki írta, és aki olvassa. – Huszonéves koromban kezdtem haikukat olvasni. Szívesen olvastam őket, de el kellett jutnom arra a pontra, hogy megértsem mindazt, ami a cseresznye szirmában, a pillangó szárnyában rejlik. A felismerést leginkább ahhoz az élményhez hasonlítanám, mint amikor az ember nézi a háromdimenziós fotókat, kancsin és bambán, mire egyszer csak bekattan neki, hogy mit kellene meglátnia – magyarázta Markó. A kötetben szereplő illusztrációk, Részegh Botond munkái kapcsán megjegyezte: a csíkszeredai képzőművész alkotásai visszautalnak a költeményekre, ugyanakkor önállóan is megállják a helyüket. KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 8.Szellemarcok történelmi idősíkban„Akinek nincs semmije, annak semmi nem hiányzik” – hangzik el újból és újból a Mikes Kelemenről szóló Veress Dániel-darabban. Mikes mondogatja folyton, miközben magányosan, hazavágyva leírja gondolatait. Nem véletlenül jutott eszembe ez a már-már aforizmaszerű megállapítás Cseke Péter Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben című kötetének (Kriterion, 2011) olvasása közben, hiszen egyrészt talán éppen Mikes az az első erdélyi származású tollforgató, akit egyértelműen el- és befogadott az összmagyar irodalom, másrészt viszont keserű életigazság, hogy az nem becsüli meg értékeit, akinek amúgy sincs belőle sok. A mi kilencvenéves – saját – erdélyi irodalmunk sajnos sokszor és sokban hasonlít a nem igazán megbecsült értékekhez. Egyre nagyobb döbbenettel tapasztalom például, ahogy a középiskolai irodalomoktatás folyamatából elszivárog az erdélyi literatúra. Nem is olyan régen még egy teljes tanéven át ismerkedhettek a diákok a nálunk született versekkel és prózai írásokkal ahhoz, hogy mostanra a hírhedett kommunikatív kompetenciákra épülő reformdinamika (?!) mellőzze a transzszilvanizmust csakúgy, mint az ellentranszszilvanizmust. Ennek éppen az ellenkezőjét üdvözlöm Cseke Péter kötete kapcsán. Kós Károlytól Zágoni Attiláig – vagyis majdnem a teljes kilenc évtizedet felölelő erdélyi szellemiségről szól ez a kötet. Az egyes szerzőkről írottak majdnem mindenike eredetileg szóbeli előadás céljából keletkezett, márpedig tanár és nem tanár egyaránt tudja, mit jelent az időkeret: mindenekelőtt tömör, világos fogalmazást, s ha ez megvan, akkor a további árnyalás sem fogja bonyolítani, hanem sokkal inkább gazdagítani a szöveget. Mindezt a szerző is megerősíti az előszóban, mondván: „Hosszas nekifutások után születtek meg a kötetbe foglalt írások. Első változatukban többnyire évfordulós rendezvényekre készültek, és további kutatási folyamatokat indítottak be. Máskor meg éppenséggel több évtizedes kutatások összegzésére adtak alkalmat. A konferenciákon megszabott időkeret inkább a figyelemfelkeltésre ad lehetőséget, semmint az árnyalt bemutatásra, okadatolt érvelésre. Ez késztetett arra, hogy a bennem élő szellemarcokat rendre történelmi idősíkban rögzítsem. Jelezve az írói pályaképek koordinátáit s egyszersmind az értelmezések »életidejének« dimenzióit, koronként változó/gyarapodó »évgyűrűit«.” A kötetben a szerző Kós Károly, Makkai Sándor, Tamási Áron, Balázs Ferenc, Jancsó Béla, László Dezső, Jancsó Elemér, Balogh Edgár, Szabó T. Attila, Buday György, Szabédi László, Horváth István, László Gyula, Mikó Imre, Bözödi György, Gáll Ernő, Jancsó Adrienne, Gelu Păteanu, Beke György, Sütő András, Szabó Gyula, Páskándi Géza és Zágoni Attila alakját „rögzíti történelmi idősíkban.” Ajánlom tehát minden érdeklődőnek, teljes mértékben egyetértve a szerző gondolatával, miszerint: „Legfőbb ideje, hogy a 21. század útvesztőivel és csapdahelyzeteivel szembesülve ne engedjük »parciális tudományos üggyé, szűk társadalomtudományi szakterületté« változni a már feltárt közösségi örökséget. Mielőtt végleg az eszme- és irodalomtörténet birtokába kerülne, tegyük lehetővé, hogy éltető szellemi erőtérré válhasson.” Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011 Molnár Judit Krónika (Kolozsvár) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
